A korabeli felfedezők és a tudományos közvélemény ezt a mai Ausztráliában vélte megtalálni. Az első európai utazókat nagyon meglepte a földrész különös állatvilága, főleg az erszényesek és a kengurufélék. Még inkább meglepte az európai természettudósokat a tojásrakó emlősök, leginkább a különös kinézetű kacsacsőrű emlős felfedezése. Amikor az első példány 1798 -ban Angliába került (több hónapos tengeri út után), sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat, amiket mintha egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak volna össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadniuk, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes "produkálni". További meglepetéseket okoztak azok az aranyásók, akik beszámoltak róla, hogy a nőstények tojásokat raknak. E hihetetlennek látszó tulajdonságai miatt első tudományos neve az Ornithorhynchus paradoxus ('furcsa madárcsőrű') volt, amely néhány nyelvben a mai napig így él. Pl. a horvát nyelvben is čudnovati kljunaš -nak hívják, ami annyit tesz furcsa csőrös.
Kacsacsőrű emlős – Wikipédia
Kacsacsőrű emlősök állatkertekben A kacsacsőrű emlősöket nehéz állatkerti körülmények között tartani, egyrészt érzékeny a vízzel minőségével szemben, másrészt a hímeknél nagyon kell vigyázni a méreg-sarkantyújukkal. Állatkerti tartásukra és tenyésztésükre viszont nagy szükség van, mert a természetes élőhelyük és így az egyedszámuk drasztikusan lecsökkent. Ennek oka, hogy korábban szőrméjéért vadászták, az elmúlt években pedig a szélsőséges szárazság, illetve az erdőtüzek pusztították élőhelyét. A Vörös lista (IUCN) besorolása alapján "mérsékelten fenyegetett", védett faj. Először 1943-ban született zárt téri tartásban kacsacsőrű emlős (Corrie néven vált ismertté). Őt azóta több állatkertben kikelt és sikeresen felnőtt példány is követte, bár ritkán szaporodnak zárt téri tartásban. Ezért van, hogy a világon ( 2020-as adatok szerint) jelenleg csak 10 állatkert tart, összesen 28 példányt. A kaliforniai San Diego Zoo kivételével mindegyik ausztrál állatkert. Ma már törvények tiltják a kacsacsőrűek vadonból való befogását.
- Index - Tech-Tudomány - A kihalás szélére sodródott a kacsacsőrű emlős
- 7 napos időjárás előrejelzés szombathely youtube
- Samsung smart tv használati útmutató 4
- Mátyás király étterem pécs menü
- Hol él a kacsacsőrű emlős?
- Így neveld a sárkányodat 3 book of dragons lair
- *v7I(HD-1080p)* A tenger szívében Film Magyarul Online - 8WFKQyQjQA
- Bicikli bolt debrecen böszörményi út
- Joyce meyer tanítások magyarul 2015 videa
- Szeged.hu - Szabolcsban elfogytak az orvosok: háziorvosokat rendelnek be Nyíregyházára a Jósa András kórházba
- Lord of the rings war in the north végigjátszás 1
- Med u szeged hu round cube.fr
Ez azt jelenti, hogy a kacsacsőrű emlős a jelenleg neki otthont adó területek 40 százalékán kihalhat a becslések szerint. A kacsacsőrű emlősöket fenyegető veszélyhez hozzájárulnak többek között a klímaváltozáshoz köthető események, mint a száraz időszakok időtartamának és gyakoriságának növekedése, a nem fenntartható vízhasználat, az élőhelyeik tönkretétele, a talaj termőterületté alakítása. Szintén fenyegetést jelentenek az invazív ragadozó fajok, köztük a rókák. A Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) vörös listáján jelenleg a mérsékelten fenyegetett kategóriába tartozik a faj, de a rá leselkedő veszélyek miatt egyre nagyobb a kihalás esélye, így a sebezhető kategóriába kerülhet. A tudósoknak nincs sok információjuk a kacsacsőrű emlős populációjának megoszlásáról vagy méretéről, mivel az állat éjszakai, illetve félig vízi életmódot él. Egy 2018-as országos kockázatértékelés szerint a populációja nagyjából 300 ezerről 200 ezerre esett vissza az egész országban az európai gyarmatosítás óta.
Kacsacsa
Mielőtt rátérnénk a kacsacsőrű emlős jelenlegi helyzetére, érdemes visszamenni az időben az állat felfedezéséig. Ausztráliát ugyan holland hajósok már a 17. század elején felfedezték, de igazán csak akkor került fel a térképre, amikor a britek a 18. század vége felé elkezdtek fegyenceket betelepíteni, hogy így kolonizálják a kontinens keleti részét. A bűnözők rögtön szembe is találták magukat Ausztrália hírhedten veszélyes élővilágával, így 1797-ben a kacsacsőrű emlőssel is, amiből az első preparált példány 1799-ben került Európába. A brit kutatók nem meglepő módon erős szkepticizmussal fogadták a még mai szemmel nézve is rettentően bizarr állatot. Az első példányt egy George Shaw nevű zoológus kapta meg, aki lelkiismeretesen megvizsgálta az állatot, részletesen beszámolt róla a Naturalist's Miscellany nevű szaklapban, még egy meglepően jól sikerült skiccet is mellékelt róla. Azt ugyanakkor ő is megjegyezte, hogy valószínűleg inkább egy viccel, egy több állatból összefércelt hamisítvánnyal van dolga.
Hol él a kacsacsőrű emlős?
– mondta a kutatásról Loren McClenachan történeti ökológus, mások szerint azonban felelőtlenség ezek alapján messzemenő következtetéseket levonni a kacsacsőrű emlősök számát tekintve. Vadon élő kacsacsőrű emlős úszik egy folyóban Tazmániában. Fotó: Shutterstock
Újabb strigula? A módszert ellenző kutatók szerint átfogó felmérésekre lenne szükség ahhoz, hogy megállapítsák, hogy tényleg kevesebb állat él-e azokon a területeken, ahol a bejelentések alapján csökkent a számuk. Abban egyébként a kutatócsoport is egyetértett, hogy ennyire megbízhatatlan adatokból nehéz következtetéseket levonni. Azt azonban hozzátették, hogy nem is a pontos számok meghatározása volt a céljuk: ezzel a módszerrel nemcsak a csökkenő tendenciát, hanem a tudásbeli hiányosságukat is sikerült kihangsúlyozniuk. Egy dologban ugyanakkor minden szakértő egyetért, ez pedig az, hogy
a kacsacsőrű emlős helyzete nem jó, és csak még tovább fog romlani, ha nem teszünk semmit. Hawke és csapata éppen emiatt aktívan kutatja az olyan állatokat veszélyeztető tényezőket is, mint az ausztráliai gátak.
Kimutatták, hogy sarkantyúk a méregének termelődése a párosodási időszakban fokozódik. De emellett a védekezésben is nagy hasznára lehet a hímnek, ha valakik épp őt zsákmányolná. A párosodás a vízben történik, utána a nősténye egyedül neveli kicsinyeit. A vemhesség – ha így lehet hívni a tojás "kihordását" – átlagosan 28-30 nap. Ez után rakja le a nőstény a földbe ásott üregbe az átlagosan 2 db fehér, puha héjú, kb. 1 cm átmérőjű tojásait. Ezeket a nőstény kacsacsőrű testével melegítve költi ki és a lerakás utáni 10. napon kelnek ki belőlük a fejletlen, csupasz és vak kölykök. Az anya 3-4 hónapig gondozza a kicsinyeit. Mikor vadászni megy, lábaival betemeti a költő-nevelő üreg bejáratát. A kölyköket az emlősökre jellemző módon tejjel táplálja, de – újabb érdekesség – nincsenek emlőbimbói, hanem a hasán amolyan "emlő foltok" vannak, ahol a tej kiszivárog a bőrére (mint az izzadság) és ezt nyalogatják le a kicsik. A kacsacsőrű emlős a természetben átlagosan 17 évig él, állatkertben feljegyeztek 23 éves példányt is.
A kacsacsőrű emlős nemcsak Ausztrália, hanem az egész világ egyik legizgalmasabb teremténye – és sokáig úgy tűnt, hogy az egyik legszívósabb is. Az elmúlt bő száz évben sorra haltak ki, vagy fogyatkoztak meg vészesen a hozzá hasonló, egzotikus állatfajok, kacsacsőrű emlősből azonban mindig eleget láttak ahhoz, hogy elkönyveljék, továbbra is minden rendben van vele. A különös állattal azonban valójában semmi sem volt rendben: néhány kutató évtizedek óta kongatta már a vészharangot, egy 2011-es tanulmány pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a klímaváltozás miatt jelentősen csökken a faj élőhelye. A trendet a Természetvédelmi Világszövetség is felismerte: a szervezet három évvel ezelőtti értékelésében úgy becsülte, hogy a felfedezése óta 30 százalékkal csökkent a kacsacsőrű emlős populációja. A University of New South Wales friss kutatása alapján a helyzet még ennél is sokkal rosszabb. Ha nem változik semmi, még tovább csökken az állatok száma, pedig a tudósok éppen most kezdik felfedezni, hogy a kacsacsőrű emlős még annál is sokkal különlegesebb, mint amit eddig hittek róla.